Szereplők:
özv. Berki Andrásné, Ács Éva, 88 éves
Szabóné Zsuzsa, a barátnője, 77 éves
Skultétyné Terike, a segítője, 66 éves
Angi, a lánya, 55 éves
Laci, a postás, 44 éves
Hajni, a szomszéd, 33 éves
Dani, az unoka, 22 éves
Ízlésesen
berendezett nappali. A nézőtérrel szemben egy ajtó, ami most épp nyitva van,
melyen át ki lehet menni az erkélyre. Szemben a szemközti panellakás ablakai
láthatók. Feltételezhető, hogy a mi panelházunk is ugyanolyan, mint a
szemközti, hiszen egy ötvenes évek végén épült lakótelepen vagyunk.
A
ház 1957-ben épült, Berkiné a kezdetektől fogva itt él ebben a lakásban. A
nappaliban látható bútorok az ötvenes- hatvanas éveket idézik. Egyedül a színes
tévé ami új: a kilencvenes években gyárthatták.
Balra
ki lehet menni a konyhába, vele szemben egy ajtó, ahol a fürdőszobát sejtjük.
Mellette: ajtónyílás az előszobára: Ezen jönnek be és távoznak el a szereplők.
Sarokban
barna pianinó, tetején horgolt, világos terítővel, rajta családi fényképek
különböző keretben. A legnagyobb fotón Berkiné férje látható. Egy mosolygós,
cigarettázó sztárfotó az ötvenes évekből. A többi fénykép újabb: rajtuk
családtagok, barátok, közös kirándulások láthatók. A pianinó felett folyót
ábrázoló tájkép. Mellette falióra.
A
másik sarokban a televízió, tetején (horgolt terítőn) néhány nippel (halacska,
törpe… stb.). A falon könyvespolc, sok könyvvel. Látszik, hogy sokat nyúlnak
hozzá, forgatják-olvassák a könyveket. Mellette kisszekrényen zöld, tárcsás
bakelittelefon. Szobanövények mindenütt.
A
könyvespolccal szemben egy kis asztalon bakelit lemezjátszó, több száz LP és SP
– lemezzel. Fölötte több fekete - fehér fotón ismét Berkiné férje látható,
mellette egy totálkép egy táncdalfesztiválról, rajta szintén Berki, mint
zsűritag. Ezek sötét fakeretben, az újabbak ún. klipsz keretben, színesben. A
falat beterítik a fotók.
A
szoba közepén dohányzóasztal. Alatta boros- és szódásüveg. Asztal mellett
pléddel letakart dívány és két gurulós fotel. Magazinok hevernek egy
újságtartóban. Bulvár és keresztrejtvény. Szemüveg, toll, gyógyszeres dobozok.
Romantikus regények rendezetlen kupacban (pl.: régi Romana újságok számai).
Utcazaj
hallatszik lentről, ami kezdéskor, még halk, majd egyre hangosabb. Gépek zaja,
nyírják a sövényt, fűvágó berreg. Füttyszó, kiabálások, ordenáré üvöltözések.
Berkiné
hangját jobbról halljuk, a lakás másik helyiségéből kiabál:
BERKINÉ: (kintről) Csukd már be kérlek, hát
szétmegy a fejem!
SKULTÉTYNÉ: (66 éves, alacsony, zömök asszony,
fejkendőt visel. Kardigánban és kötényben jön be balról, csendben végrehajtja
az utasítást, az erkélyhez sétál, becsukja az erkélyajtót, behúzza a függönyt
és a sötétítőt. A zaj megszűnik.)
BERKINÉ: (Még mindig kintről) Na végre! Köszönöm, angyalom. Tudod, ezt most
nem szívesen hagyom abba!
SKULTÉTYNÉ: (indulna vissza, de rápillant a
lemezjátszóra) Szívesen. Évám, feltehetek valami muzsikát?
BERKINÉ: (kintről kiabál) Már akartalak is kérni!
SKULTÉTYNÉ: (elővesz egy kislemezt, bekapcsolja a
játszót. Átállítja SP –re. Berkiné férjének, Berki Andrásnak a szerzeménye
csendül fel: az Összecsendül két pohár
c. dal szöveg nélküli változata. Skultétyné nézi a lemez borítóját, és a falon
a fényképeket.)
BERKINÉ: (jön, 88 éves, magas, arisztokratikus
kisugárzású nő, ruházata: rakott szoknya, elegáns ing, nyaklánc, szoknyához
passzoló felöltő. Haja középhosszú, gondozott.)
(Tálcán
talpas üvegpoharakat hoz. Reszket a keze; összekoccannak, ahogy hozza.)
SKULTÉTYNÉ (meglátja, el akarja venni a tálcát tőle) Miért
nem zsúrkocsin hozod?
BERKINÉ: Mert így egyszerűbb. (közben odaér az asztalhoz, lerakja, és leül.) Egyébként hol a
zsúrkocsi?
SKULTÉTYNÉ: Kinn a spájzban. Össze van csukva.
BERKINÉ: Ott nincs.
Kerestem mindenütt, de sehol nincs. Lehet, hogy még mindig a Zsuzsánál van?
Mondtam neki, hogy vegyen már végre egyet magának. Miért mindig az enyémet kéri
el? Adja csak vissza! Hát, az nem az övé!
(közben pakolászik az asztalon, helyet csinál.)
SKULTÉTYNÉ: Lehet, hogy
tényleg nála van.
BERKINÉ: Nála hát! No,
hozza csak szépen vissza! Hát, minek neki mindig?
SKULTÉTYNÉ. Ma mondhatod
is neki.
BERKINÉ: Rend a lelke
mindennek. Hát nem? Mikor adtam én azt oda?
SKULTÉTYNÉ: (Még mindig nézegeti a fotókat.) Hogy
neked milyen egy sármos férjed volt!
BERKINÉ: Megjárta! (közben törülgeti a talpas poharakat, nézi,
hogy sikerült-e tisztára mosni.)
SKULTÉTYNÉ: Kár, hogy nem
ismertem!
BERKINÉ: (előre, maga elé) Kár!
SKULTÉTYNÉ: Nagyon
szeretem ezt a dalt! (átéléssel énekel)
„Itt minden muzsikál… „
Berkiné
előre néz, fintort vág.
SKULTÉTYNÉ: „ ...a szív,
a szem, a száj. És andalító ritmusán, vállhoz ér a váll.”
BERKINÉ: (a poharakat törli megint)
SKULTÉTYNÉ: (már táncol) „ Lesben állva percek óta…
„
BERKINÉ: Vécé kész?
SKULTÉTYNÉ: (egyre jobban beleéli magát a dalba) „…
már a csókra…” Hogyan?
BERKINÉ: A vécé készen
van?
SKULTÉTYNÉ: Persze, igen.
BERKINÉ: Jól van,
angyalom, köszönöm!
(a
zene közben halkul, majd vége)
SKULTÉTYNÉ: Letöröltem,
lemostam mindent, ahogy szoktam. Fertőtlenítettem, vízkőtelenítettem a
csapokat. Elpakoltam a szennyesed. Majd holnap mosok.
BERKINÉ: Köszönöm,
angyalom.
SKULTÉTYNÉ: Nagyon
szívesen!
BERKINÉ: Mire is mennék
nélküled?
(mobiltelefon
csörög, de nem tudni honnan jön a hang.)
SKULTÉTYNÉ: Telefon.
BERKINÉ: (rámutat a vonalas készülékre) Hát,
ott van, telefonálj!
SKULTÉTYNÉ: Szól a drót
nélküli.
BERKINÉ: (felismeri a helyzetet) Ja…! (kisvártatva) Szól, szól, de hol?
Átkozott kacatok!
(A
mobil egyre hangosabb. Mindketten keresik, díványon, díszpárnákat dobálva, az
asztalon is)
BERKINÉ: Jól van már…!
Hallom….! Keressük!
(Skultétyné
már a pianinó tetején keresi. Berkiné az asztalhoz lép, felveszi a tévé
távirányítóját, de vissza is teszi)
Ez nem az! (kimegy a konyhába)
(Skultétyné:
sarokban, könyvespolcon, mindenhol keresi)
BERKINÉ: (kintről a konyhából) Itt van! Ne
keresd! (beleszól) Halló!... Te vagy az? … Halló. Alig hallak..! No így már
más! …. Most hallak rendesen…. Várj csak!
(bejön a nappaliba, Skultétynének mondja) Terikém, indulj nyugodtan, ez
hosszú lesz!
(Skultétyné
elköszön, integet)
SKULTÉTYNÉ: Reggel jövök!
(kimegy a fürdőszoba melletti ajtón)
BERKINÉ (bejön a konyhából, leül az egyik fotelbe,
szemben a közönségnek) Itt vagyok már...
Skultétyné volt nálam, takarított… mert tudod, jön ma a Zsuzsa köszönteni.
Persze…nem, nem karácsonykor, hanem most… ő ilyenkor szokott. Nem akkor, amikor
kell… ő ilyenkor jön…. de a Zsuzsa már csak ilyen, tudod… Inkább mesélj! Mi újság…? Megvolt a
kiállítás?... Igen…? És sokan voltak? (kérdőn) Ki nyitotta meg..? Nem… nem
ismerem. Tehetséges? Lehet, de attól még nem ismerem…. Tudod, én már… Pedig
tudod, hogy mennyire… Még szegény
Andrással. Igen… Tudod, hogy milyen volt… Hát igen... Ez van, kérlek, nem tudunk
mit csinálni… Ez már csak ilyen… De tudod te is… Igen… De mindegy, ne is
foglalkozz most ezzel. Mesélj az unokákról. Igen? Mióta….? Bécs mellé…? Ó, nem
irigyellek… Akkor még kevesebbet látod őket… Ó...! Ezt nem gondoltam volna… Nem
hallak, mit mondsz...? Nem könnyű akkor nekik... Illetve senkinek se… Hát persze,
mindenki pénzből… és próbál a jég hátán is… Én megértem… Értelek… Micsoda? Nem értelek… Megint nem hallak!...
Na…! Nem hallak! Halló…! Irén… Halló… te
már megint a tokáddal beszélsz...! Tartsd rendesen azt a vacakot! Hát, nem
értelek..! Halló Irén… Halló… Igen… Na, most megint hallom! Nem tudom mit
csináltál, de most megint hallom, amit mondsz. .. Ó.. ó… És… É… (nem hagyja, hogy elkezdje a mondatot) Igen… És jó volt…. Hogyhogy micsoda? Hát, nem
a kiállítást mondtad megint? Annak a kalocsai szobrásznak a kiállítását? …Én
leszek kilencven, és te vagy szenilis? De, de, de… Hát, tudom, hogy de, értem
én! Mi? …Ide mikor jössz…? Mikor látogatsz meg? Szerda vizsgálat… Akkor se,
mert akkor meg Szulejmán..! Jó, a vasárnap jó. Kapsz ebédet. Angi majd hoz…
igen, igen… szokott… ő mindig főz… én már nem mindig… meg ő jobban csinálja,
mint én… Elmondani? Mit képzelsz! Dehogy..! Nem mondom én meg neki, csak eszem
a levesét… Ő hozza, én meg eszem… a Dani miatt is főz, és nekem meg nem kell
babrálni…
(Csengetnek)
Csináltam én eleget! ..
Elég jól ráadásul, soha nem volt rám panasz… András egyenesen imádta a
főztömet! De hát tudod… én, én már nem…! Ma már másé a főszerep…
(Újabb
csengetés)
No, szóval vasárnap gyere
ebédre..! Gyere… Szerbusz Irénkém…! Szerbusz…!
Tudod, hogy merre kell jönni hozzám, ugye? Igen…? Igen… Akkor várlak…
Várlak!
(kinyomja
a mobilt, majd lerakja az asztalra; maga elé néz, gondolkodik)
No?
Most mi is van?
(Újabb
csengetés. Elindul az előszoba felé)
BERKINÉ: Ki az?
LACI: Csókolom! Laci
vagyok, a Kurucz. A postás.
BERKINÉ: Maga az? Azt
hittem más jött.
(kulcscsörgést
hallunk)
Na jöjjön, jöjjön!
(belépnek
a nappaliba. Berkiné mögött a levélkézbesítő jön, zöld dzsekiben, táskája
keresztben a hátán, 44 éves)
Ajánlott levelet hozott?
LACI: Nem. Én csak…
BERKINÉ: Azt hittem…
LACI: Ajándékot hoztam.
BERKINÉ: Csekket?
LACI: Ó, nem!
BERKINÉ: Mert azt be
szokta dobni…
LACI: Megjelent az első
kötetem. Ebből hoztam.
BERKINÉ: (meglepődve) Na! Lacika! Végre
megjelent? Nahát! Gratulálok!
LACI: Köszönöm!
BERKINÉ: Ez aztán a jó
hír!
LACI: Maga mindig
bíztatott Éva néni. Gondoltam hozok egyet!
BERKINÉ: Igen, de akkor
dedikálja is nekem!
LACI: Természetesen. (tollat vesz elő a dzsekije zsebéből, írni
kezd)
BERKINÉ: Jaj de jó! Ez jó
érzés nem?
LACI: De. Az ilyen igen.
Meg, hogy végre készen van, az igen.
BERKINÉ: Jaj, de jó!
LACI: (átnyújtja a könyvet) Igen, az ilyen jó
érzés! Az viszont nem, hogy a Szabó Ervinbe nem fogadták el.
BERKINÉ: Mit?
LACI: Hát az
ajándékkönyvet. Hogy nem hagyhattam ott!
BERKINÉ: Nem hagyhatta
ott?
LACI: Nem ám! Pedig
tudja, hogy ez nekem sokat számít.
BERKINÉ: Igen, ezt tudom.
LACI: Könyvtári polcon a
saját könyvem.
BERKINÉ: De mi volt?
Meséljen!
LACI: Odamentem. Azt
mondták, hogy nem vesznek át semmit!
BERKINÉ: Hogyan? De hát
ez nem egy sajtcédula!
LACI: Hát igen!
BERKINÉ: Ez könyv. (Ránéz a könyvre) Ami ráadásul nem is
akárhol jelent meg.
LACI: Hát igen! Ők több
mint harminc éve adnak ki könyveket…
BERKINÉ: Igen, tudom.
Ismerem őket.
LACI: Mondta a
könyvtáros, ott a pultban, hogy ő nem illetékes, jöjjek majd.
BERKINÉ: És?
LACI: Kifakadtam,
mondtam, hogy vidéken dolgozom, nem tudok máskor jönni… Meg, hogy nem azért
utazom át hajnal óta a várost, hogy ilyen kis piszlicsáré fennakasszon.
BERKINÉ: Piszlicsáré?
LACI: Úgy van!
BERKINÉ: Bravó. És?
LACI: Otthagytam a
könyvem.
BERKINÉ: Helyes!
LACI: Persze, lehet, hogy
egyből a kukába dobták. Láttam már olyat.
BERKINÉ: Könyvtárostól?
LACI: Igen…
BERKINÉ: Ó, Lacika…!
LACI: Na, de itt van
ez... szeretettel adom.
BERKINÉ: Köszönöm. Nem az
a gond! A könyvtárnak is szeretettel adta.
LACI: Hát… Igen.
BERKINÉ: Valahol tényleg
utat tévesztettünk.
LACI: (Hirtelen észreveszi a fotókat a falon)
Megnézhetem?
BERKINÉ: Persze.
LACI: (odamegy) Tudja, én csak halványan
emlékszem rá… igaz, hogy Gerard
Phillippe-el is találkozott?
BERKINÉ: Igen… igaz.
Amikor azt akarták, hogy Aznavourral dolgozzon…
LACI: Húú!
BERKINÉ: ... Igen.. volt
ilyen.
LACI: De jó...! Na,
mennem is kell tovább… Csak ezt akartam odaadni.
BERKINÉ: (a postás táskájára mutat) Sok van még?
LACI: Igen, sok. Jó, ha
négyre végzek. Megyek is. Csókolom! (elindul,
Berkiné utána)
BERKINÉ: Viszlát, Laci!
(ajtócsapódás,
kulcscsörgés, Berkiné visszajön)
BERKINÉ: Gerard
Phillippe…
(Leül
egyik fotelba. Néz maga elé, a képek felé, nézelődik.)
Gerard Phillippe…
(Hirtelen
megakad a szeme az egyik szobanövényen.)
Ne tétovázz…. komám!
(Nehezen,
de felkel a fotelből)
(Kimegy
a konyhába, megengedi a vízcsapot, elzárja. Egy zöld műanyag öntözőkannával
visszajön. Locsolni kezdi sorban a nappaliban található szobanövényeket. Ez
eltart néhány percig. Egyszer csak hangosan dúdolni kezdi a Kétszer
kettő néha ötből a Ne tétovázz komám c. dalt.)
„Ne tétovázz…. komám”
„ Örülni kell, ha itt a nyár (Az erkélyablakhoz ér, hunyorog és erősen ránt egyet a
sötétítőfüggönyön, mert besüt a szemébe a nap.) …ha tűz a napsugár… „Hát
légy te is vidám... s aki vidám, azé az élet…”
(Ajtócsapódás.
Berkiné felnéz. Dúdol tovább.)
Ne té…
(Újabb
ajtócsapódás)
Ne této… Zsuzsa te vagy
az?
SZABÓNÉ: Szervusz,
megjöttem! (Belép. 77 éves, hangosan
beszél, harsány energikus idős nő, napszemüvegben, piros körmökkel. Mintha most
jött volna a hajszalonból, olyan a frizurája)
BERKINÉ: (leteszi a kannát) Ha te vagy az, miért
nem mondod, hogy te vagy az?
SZABÓNÉ: (gesztikulálva) Hát, mondtam. Nem
mondtam? (Megáll, végigsimítja a ruháját)
Én vagyok! (Körbenéz a nappaliban, odalép
Berkinéhez. Puszit adnak egymásnak. Felteszi a fejére a napszemüveget.
Fulladozva, nehezen mondja) Jaj, édes Évám, hát hogy vagy? Hogy szoktad
meg, hogy nincs nálatok lift? Mindjárt kapok levegőt! Bocsánat, ha késtem!
BERKINÉ: Dehogy késtél! Honnan…?
SZABÓNÉ: (körbesétál a nappaliban, elidőz a
fényképeken) Hogy neked milyen egy sármos férjed volt!
BERKINÉ: (meg se hallva) Honnan késtél volna? Mit
hittél, randevúra szaladok? (hellyel
kínálja) Gyere ülj le!
SZABÓNÉ (leül egy fotelba) No? Már te is?
BERKINÉ (leül ahová az előbb) Hogyhogy, ki még?
SZABÓNÉ:
Én. Hát, én!
BERKINÉ:
Ja, hát persze! Nem is kérdés! Mesélj! Merre jártál? Olyan régen láttalak, már,
mondom is a Skultétynénak, hogy ez a Zsuzsa hol kódorog mostanában? Már olyan
régen járt erre.
SZABÓNÉ:
Rég, biz’ rég.
BERKINÉ:
No, de mesélj. Mi ez a randevú - dolog?
SZABÓNÉ:
Hogyhogy mi? Hát, rendes randevú.
BERKINÉ:
Hetvenhét évesen?
SZABÓNÉ:
Na, hallod! Hát, mit várjak még!
BERKINÉ:
És?
SZABÓNÉ:
(csodálkozva) Mit és? Nincsen még és!
BERKINÉ:
Mindenesetre reménykeltő!
SZABÓNÉ: No, de inkább… (hosszan kutat a táskájában) Hová is…? Áá, megvan! (előhúz egy műsoros DVD – lemezt, ültében
kihúzza magát és ünnepélyesen mondja) Kicsi szívem, kicsi szám… boldog
névnapot kíván!
BERKINÉ: Kedves vagy
Zsuzsám! (elveszi a lemezt, nézi) Köszönöm
szépen!
SZABÓNÉ: Remélem meg
tudod nézni!
BERKINÉ: Persze, majd
Danika segít.
SZABÓNÉ: Bementem az
üzletbe. Nézelődtem, hogy mit is, mit is. Aztán megláttam ezt a filmet,
gondoltam, biztosan jó lesz.
BERKINÉ: Köszönöm!
SZABÓNÉ: Azért nem
hazudtoltam meg magam! Egy volt mozistól nem is vártál volna mást, nem? Meg
tudod: a virág elhervad…
BERKINÉ: (előkészíti
a poharakat) Így van. Tudod te, hogy mi kell nekem!
SZABÓNÉ: Hát igen!
Édességet nem eszel, ruháid vannak, ágyneműhuzatot meg minek vegyek már!
BERKINÉ: (eszébe jut) Ó, van sütemény is! (kimegy a konyhába)
SZABÓNÉ: Na, nyolcvanhét
év után újra eszel sütit? Mi lelt?
BERKINÉ: Nem, dehogy! A
Hajni csinálta! Hozott néhányat, nem tudta, hogy nem szeretem.
SZABÓNÉ: Hajni? Az a
Hajni?
BERKINÉ: (behozza a süteményt, leteszi az asztalra,
leül) Igen.
SZABÓNÉ: (fanyalogva) Hát… tudod…
BERKINÉ: Miért, a
süteménye attól még nem lehet jó?
SZABÓNÉ: Én nem azt
mondtam.
BERKINÉ: Kicsit sok férfi
fordul meg nála, istenem. Van ilyen.
SZABÓNÉ: Persze… naponta.
BERKINÉ: Hát, igen.
SZABÓNÉ: Én, mondom
vigyázz!
BERKINÉ: Jaj, Zsuzsa!
SZABÓNÉ: Na, te csak
vigyázz!
BERKINÉ: Bort tölthetek?
SZABÓNÉ: (harsányan) Jóhogy! Hát ezért jöttem..!
Tudod!
BERKINÉ: (az asztal alatt lévő borospalackból tölt,
előbb Szabónénak, aztán magának) Szódát?
SZABÓNÉ: Isten ments!
(Berkiné
leül, Szabóné el is veszi a poharat)
SZABÓNÉ: Csirió! Igyunk a
névnapodra.
BERKINÉ: Meg arra, hogy
itt vagy.
SZABÓNÉ: Meg arra, hogy
itt vagyok.
(koccintanak,
isznak)
BERKINÉ: Kóstold már meg
a süteményt is!
SZABÓNÉ: Végül is… Nem
néz ki rosszul… Guszta!
BERKINÉ: Na, ugye!
SZABÓNÉ: Képzeld, mi
történt, amikor a filmet vettem neked.
BERKINÉ: Na, mi?
SZABÓNÉ: Még mindig nem
tudok napirendre térni fölötte. Bemegyek az áruházba, ugye. Időnként be
szoktam, mert hát ebben az üzletben van a legnagyobb választék a filmekből, és
tudod, amióta eljöttem a moziból, hiányoznak a filmek, tudod… Viszonylag sokat
járok oda, de nem sikerült megjegyeznem, hogy kik dolgoznak ott. Hiába
feszítenek a piros kis pólójukban, egy-két nap és már más ül a helyén.
BERKINÉ: Gyakran
cserélődnek, ma ez a módi.
SZABÓNÉ: Hát, ja ja. És
kérdem ott az egyik palit: Godardtól van filmjük? De néz rám, mint a birka.
Kicsodától, kérdi. Mondom neki, hogy talán, ha azt az izét kivenné a füléből,
ami oda be van magának dugva, akkor hallaná, hogy mit kérdek... Ha tudná ez a
csökött lélek, hogy ki az a Godard.
BERKINÉ: Hát, de nem
tudja!
SZABÓNÉ: És akkor mondja,
miután megérti, mondja nekem, hogy nincs. Lefuttatta előttem a ketyeréjén, és
nincs. Hát, hogyhogy? Hogy van ez, hogy nincs? Egy ilyen helyen? Az ország
legnagyobb DVD – lemezeket árusító helyén? És Truffaut, kérdem. Erre meg odahívta
a kollegáját, hogy segítsen, mert a néni valami ufót keres. Hát, kezdtem úgy is
érezni magam. Bizonyisten!
BERKINÉ: (az ajándék DVD–re néz) De azért
mégiscsak értette valahogy.
SZABÓNÉ: Igen, a Négyszáz csapást sikerült is neked
elhoznom.
BERKINÉ: Nagyon szeretem
ezt a filmet.
SZABÓNÉ: Bele se merek
gondolni: Ha Wenders: Pina Bausch
című filmjét keresem, akkor mi van?
BERKINÉ: Hát igen. Az a
borzasztó, hogy nem kell nekik tudni ezeket…
SZABÓNÉ: De hát ez
alapműveltség!
BERKINÉ: Micsoda? A
Godard?
SZABÓNÉ: Igen… Hogy tudd,
hogy ki ki… Meg ha már ott dolgozol…
BERKINÉ: De te elfogult
vagy, Zsuzsa!
SZABÓNÉ: Még szép. Ezek
között éltem. Érthető, hogy zavar, hogy ma senki se tudja kik ők!
BERKINÉ: No! Én például
tudom.
SZABÓNÉ: Na, igen. De
Danika is tudja?
BERKINÉ: Danika is tudja.
SZABÓNÉ: És az ő
padtársának a kishúga?
BERKINÉ: Azt nem tudom.
SZABÓNÉ: Na látod!
BERKINÉ: Jaj, Zsuzsa, ne
mondd ezt már!
SZABÓNÉ: Vagy a magyarok
közül: a Bán Frigyes? Vagy a Fejér Tamás?
BERKINÉ: Hát…
SZABÓNÉ: Na, jó!
Abbahagyom. De valld be, hogy igazam van!
BERKINÉ. Hát, persze,
hogy igazad van.
SZABÓNÉ: No, azért
mondom!
BERKINÉ: Egyél még
inkább! (kínálja) Vegyél!
SZABÓNÉ: Köszönöm!
BERKINÉ: Bort? (tölt)
SZAABÓNÉ: Kérek! Hol
vetted? Nagyon finom! (Iszik)
BERKINÉ: Nem tudom, még
Angi hozhatta valamikor.
SZABÓNÉ: És hogy van a
lányod?
BERKINÉ: Szokás szerint a
munkába temetkezik. Rengeteget dolgozik. Kutat. Ír. Kutat. Ír. Már nem is
tudom… Pedig mindig mondja. Nemrég fejezett be egy könyvet. Jövő hónapban meg
is jelenik… Aztán meg Danika is vele lakik még.
SZABÓNÉ: Igen? Hát, hány
éves is?
BERKINÉ: Huszonkettő.
SZABÓNÉ: Jaj, könyv!
Képzeld mi történt! Hallottad, hogy meztelen borítóval reklámozzák az Édes
Annát?
BERKINÉ: Micsodát?
SZABÓNÉ: Ugye, hogy te is
csodálkozol?
BERKINÉ: Nem is
hallottam, hogy újból filmet csináltak belőle.
SZABÓNÉ: Ez nem film. Ez
könyv. Ráadásul internetes könyv.
BERKINÉ: Szagtalan?
SZABÓNÉ: Igen. No most,
van ez a kiadó, akik megjelentették. Nem tudom kik. Nem is érdekel. De
elképzeltem, hogy hogy mehetett!
BERKINÉ: Meztelen… megáll
az eszem! Ez nem a Lady Chaterley…
SZABÓNÉ: Én is azt
mondom!
BERKINÉ: Hát, ez pont az
ellentéte…
SZABÓNÉ: Ugye...? No, elképzeltem, hogyan
mehetnek a dolgok… Ezek… mármint a könyvkiadók… Gondolkodnak, érted a kis
fejükkel. (kopog a fején) Hogy mi
legyen. Hogy miből legyen bobó (mutatja)… Gondolkodnak… Mint a Micimackó
a rajzfilmben. (Innentől Színészkedik, Szabóné,” párbeszédet”
ad elő, más hangon) Mit adjak ki, mit is adjak ki...
(saját hangon) Tanakodnak…
(hangot vált,
játszva) Kortárs magyart! Divatosak…,
(saját hangon) Súgják a főnöknek. Mire az: (grimaszt
vág)
(hangot vált) Huuáááh! Brrr..!...
(hangot vált) Akkor adjunk ki külföldit.
(hangot vált,
csodálkozva) Pont külföldit? (vérnyákolón)
Hát az mi pénz! Tudod, hogy nincs pénzünk.
(hangot vált) Figyelj főnök, akkor magyar klasszikust...
(hangot vált) Micsodát?
(hangot vált) Tudod, amikről az iskolában tanultunk… Olyat kellene, akinél már nem kell
jogdíjat fizetni…. Adjunk ki mondjuk... adjunk ki Kosztolányit!
(hangot vált) És az jó?
(vált, saját
hangján) Kérdi a főnök.
(újból más
hangon) Miket is irt..? Miket is…? Mert tudod, olyan kell,
aki jó.
(saját hangján) Ráguglizik…
BERKINÉ: Mit csinál?
SZABÓNÉ: Megnézi az interneten… Aszondja. (más hangon) Jó lesz ez, jó lesz.
Mondjuk, itt ez az Édes Anna.
(más hangon) Jé, azt ő írta?
(hangot vált) Filmen láttam.
(hangot vált) Akkor oké. Te tudod is akkor, hogy miről van szó… Letöltjük az internetről
és már csak egy csinos borítóra van csak szükség…
(hangot vált) Oké, főnök és milyen legyen?
(hangot vált) Te, van benne nő?
(hangot vált) Hát, gondolom az Anna.
(hangot vált) Helyes, akkor legyen meztelen. És nézzen kacéran bele az olvasó szemébe...
(hangot vált) Igen, az Anna nézzen kacéran.
(mutat a mellkasára, és már a saját
hangján mondja) És ide a rozsdás bökőt, Éva, hogy „így megy ez”. Hogy egy
másik nem kevésbé népszerű írót idézzek… Így
megy ez! (mutat megint) ide a
bökőt!
BERKINÉ: Hát…
Borzalmas..! De egy színész veszett el benned.
SZABÓNÉ: De lehetséges?
BERKINÉ: Lehetséges...!
Borzalmas, ha így van..! …
SZABÓNÉ: Na látod! (iszik)
BERKINÉ: Képzeld itt volt
a Kurucz Lacika…
SZABÓNÉ: Ő ki?
BERKINÉ: A Salacz Magda
fia…. Ne mondd, hogy nem tudod?
SZABÓNÉ: Ja, akik a másik
lépcsőházban…
BERKINÉ: Igen, igen. Na…!
SZABÓNÉ: A kis Lacika… Mi
van vele?
BERKINÉ: Ő itt a
levélkézbesítő.
SZABÓNÉ: De hát ő
teológiát végzett…
BERKINÉ: Igen, de most ő
a postás.
SZABÓNÉ: Atyaég!
BERKINÉ: Na! Hadd mondjam
már, hogy mit akarok!
SZABÓNÉ: Mondd!
BERKILÉ: Most jelent meg
egy könyve. Vitt be a főkönyvtárba… Azoknak meg nem kellett.
SZABÓNÉ: Biztos sokat
kért érte.
BERKINÉ: Egy fenét.
Ajándéknak szánta.
SZABÓNÉ: És mi lett?
BERKINÉ: Azért otthagyott
egyet… De tudod mi ebben nekem a fájó?
SZABÓNÉ: Na?
BERKINÉ: Hogy a pultnál
lévő könyvtáros nem ismerte fel, hogy értéket is tarthat a kezében… hanem
egyből kimondta, hogy nem!
SZABÓNÉ: Háát! Most mit
mondjak? Bezzeg, ha ő volna híres Csöcs Ö’ Szan….
BERKINÉ: Zsuzsa!
SZABÓNÉ: Hát tényleg mit
mondjak erre? Régen normálisan ment minden. Nem szégyenítettük meg a másikat.
BERKINÉ: Hát, nem.
SZABÓNÉ: Kérhetek még
bort?
BERKINÉ: Persze. (tölt) Jaj, képzeld, míg el nem
felejtem!
SZABÓNÉ: No?
BERKINÉ: Olyan vagyok
már, mint te! Folyton csapongok.
SZABÓNÉ: No?
BERKINÉ: Az Irén unokája
tényleg külföldre költözik.
SZABÓNÉ: Mondtam én,
látod! És a családja?
BERKINÉ: Mennek ők is
természetesen. Előbb telefonált az Irén. Akkor mondta.
SZABÓNÉ: Nem lepődtem
meg!
BERKINÉ: Én viszont igen!
SZABÓNÉ: Éva, de alig
tudtak megélni. Ez borítékolható volt. (süteményt
tesz a tányérjára, magához veszi)
BERKINÉ: Akkor is!
SZABÓNÉ: Hiába volt három
munkahelye.
BERKINÉ: Akkor is!
SZABÓNÉ: Mit akkor is?
Nem tudtak itthon megélni és nem segített nekik senki. Semmi segély, semmi
támogatás. Csak három pici éhező száj. Életerős férfi, persze, hogy elmegy
innen és viszi a családját, ha van lehetősége. Én is vinném.
BERKINÉ: Nem segített
senki?
SZABÓNÉ: Miért, te
segítettél? Vagy én? Vagy az állam?
BERKINÉ: Hát…
SZABÓNÉ: Mindegy,
hagyjuk! (épp beleharap megint a
süteménybe)
BERKINÉ: Jó.
SZABÓNÉ: (felsikolt, mert eszébe jut valami,
teliszájjal mondja) ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
BERKINÉ: Jézusom! A
frászt hozod rám! Mi történt?
SZABÓNÉ: (egyfolytában röhög, nem bírja abbahagyni)
BERKINÉ: Most meg
röhögsz? Mi..?
SZABÓNÉ: Jaj! (vonítva nevet, leteszi a tányért, amit
eddig fogott)
BERKINÉ: Elmondod?
SZABÓNÉ: Szóval…, nem is
meséltem mi volt a HÉV-en.
BERKINÉ:
Igen?
SZABÓNÉ: Ilyen ez a csepeli hév… ez egy rendes
hév… jáj, mamám! (a röhögéstől könnyezik,
törölgeti a szemét)… szóval… felszáll egy kis kócoska… maszatos képpel,
kinyúlt, sáros pulóverben, satöbbi, olyan három éveske lehetett… ott csoszog,
helyet keres. Mögötte egy babakocsi kerül fel, pont ráláttam, nem voltunk még
sokan… babakocsi mögött nyögés, fiatal anyuka feje bukkan fel, beszél…
BERKINÉ: Ne ilyen
filmesen!
SZABÓNÉ: Hát mondom,
kihez beszél ez? Miket mondd ez a gyereknek…? De aztán látom, hogy az
okostelefonjába beszél. Valami cisztáról… először azt hittem, hogy Kriszta,
Kriszta… hogy annak mondja, azt hittem, tudod, nem hallok jól, de nem… ciszta… Hetvenhét elmúltam, de ilyet, én még nem…
Aztán a gyerek persze végig totyogja a kocsit, majd orra bukik a fűzőjében…
odamegy mindenkihez, és erre anyuka (utánozza
a hangot) Leonidász, hagyd a nénit! Idejössz, mert letöröm a kezed…! (visszavált a sajátjára) Érted? (nézi Berkinét, várja a hatást, aztán
folytatja) Nagy nehezen találtak helyet… és a kocsi tőlük volt hangos… A
kisebb egyre keservesebben üvöltött, mire az anyuka meg egyre mérgesebb lett...
A hároméves meg addig nyöszörgött, amig ki nem vett az anyuka egy zacskó
chipszet a szatyrából. (hangot vált)
Egyed akkó…! (újra a sajátján) És belenyomja a kezibe! Anyuka tovább beszél,
mesél, méhnyakműtét, ciszta, rák, van itt már minden… a gyerek, a gyerek meg
izeg-mozog, nem marad nyugton… anyuka erre mintha a haját tépnék (visítja) Viselkedjéé…. mán!... (újra
saját hangján) De a gyerek nem marad nyugton, nem hagyja anyukát
okostelefonálni… a kis kölök kibontja a zacskót, mire ki… kiszóródik az egész
chipsz… Anyuka vértyog: (utánozza)
Most nézd meg mit csináltáá…! Leonidász, hát széjjel szórtad az egészet…! Vedd
tudomásul, hogy a Rikárdó nem a te apád…!
(saját hangján) Mondja ezt
szúrós szemmel a háromévesnek.
BERKINÉ: Ezen most nem
tudom sírjak –e vagy nevessek.
SZABÓNÉ: Tényleg
megtörtént. Mondom neked, szem- és fültanú voltam.
BERKINÉ: Micsoda kalandos
napod van ma!
SZABÓNÉ: Nem unatkoztam
az biztos!
BERKINÉ: Godard, kicsi
Leó…
SZABÓNÉ: Igen, mindig
történik valami.
BERKINÉ: Amit el se
hiszel, amíg nem látod!
SZABÓNÉ: Nagy az isten
állatkertje, mi? Na, mit szólsz?
BERKINÉ: Tényleg nem
tudom, hogy sírjak – e, vagy nevessek.
SZABÓNÉ: Ez barack itt a
tetején? Finom ez a sütemény… Tényleg a Hajni csinálta?
BERKINÉ: Ő. Mondom.
Tegnap felcsöngetett valamiért, és akkor hozta.
SZABÓNÉ: Valamiért?
BERKINÉ: Na, jó. Adtam
neki… De csak kölcsön.
SZABÓNÉ: Még szép.
BERKINÉ: Tudod, hogy
milyen nehéz neki. És én segítek.
SZABÓNÉ: Jaj, Éva, csak
aztán meg ne bánd!
BERKINÉ: Nem véletlen
csinálja azt, amit csinál. Nem veszik fel semmilyen rendes munkára.
SZABÓNÉ: Csak erre a
rendetlenre.
BERKINÉ: Nincsen
szakmája.
SZABÓNÉ: Ezért találta
meg a legrégebbit.
BERKINÉ: Zsuzsa!
SZABÓNÉ: És a gyereke?
Úgy tudom, van egy kisgyereke?
BERKINÉ: Igen. Óvodás.
SZABÓNÉ: Nocsak?
BERKINÉ: Igen. Szoktam rá
vigyázni.
SZABÓNÉ: Mit hallok? Te
annak a gyerekére vigyázol?
BERKINÉ: Miért? Kicsi
még!
SZABÓNÉ: Igen, csak….
BERKINÉ: (most hallja meg) Annak…?
SZABÓNÉ: Jól van, na!
BERKINÉ: Jaj, Zsuzsa!
SZABÓNÉ: Féltelek.
BERKINÉ: Engem te ne
félts! Nem lesz semmi baj!
SZABÓNÉ: Aha. Más is ezt
mondta! És hol van most?
BERKINÉ: Hol?
SZABÓNÉ: Ott! (Mutat fel az égre)
BERKINÉ: Mindegy, te
engem ne félts! Tudok vigyázni magamra!
SZABÓNÉ. Jól van, Évám!
Jól van.
BERKINÉ: Igyál inkább
bort!
SZABÓNÉ: Nagyon finom ez.
BERKINÉ (kitölti, aztán keresni kezd valamit)
Hová tettem?
SZABÓNÉ: Mit keresel?
BERKINÉ: A tévéújságot…
Hová tűnhetett?
SZABÓNÉ: Tévét akarsz
nézni, amikor itt vagyok?
BERKINÉ: Jaj, dehogy is!
Csak… Eszembe jutott, hogy estére bekarikáztam valamit!
SZABÓNÉ: Minek? Úgyis
elalszol… (félrenéz, vállat von) Velem
együtt.
BERKINÉ: (megáll a keresésben) Ha érdekes nem
alszom el.
SZABÓNÉ: Hát ez az!
BERKINÉ: Micsoda? (megtalálja, felmutatja) Megvan! Bocsáss
meg, mi az érdekes?
SZABÓNÉ: Akármilyen
érdekes is a film, az első reklám után elalszom!
BERKINÉ: Van ilyen.
SZABÓNÉ: Akarom mondani:
Nem is utána… hanem közben. Az első reklámok közben elalszom.
BERKINÉ: Az első
reklámblokk.
SZABÓNÉ: Az első
reklámsokk… Igen… Szóval, hogy sok… az a blokk…. merthogy alszokk.
BERKINÉ: Néha tényleg
zavaró.
SZABÓNÉ: Már azt se
tudom, hogy miért ülök ott… érted? Leülök a hetvenperces Columbo elé, és lesz
abból két órás adásidő. Borzasztó! Egyébként már megfigyeltem: sose kezdődik
pontosan.
BERKINÉ: A Columbo?
SZABÓNÉ: Nemcsak az.
Egyik film se.
BERKINÉ: De miért?
SZABÓNÉ: (közben kortyolja a bort) Miért? Miért?
Direkt! Az embert rákényszerítik arra, hogy az előzőbe is belenézzen… Nem
vagyok nagy tévés, tudod. De találok olyan sorozatot, ami érdekel… Annyi a
csatorna, mint a szemét.
BERKINÉ: És mégsem bír az
ember választani.
SZABÓNÉ: Hát, igen. Nézek
egy sorozatot most. Véletlenül találtam. Krimi. Nem szokványos, olyan nekem
való. És már az van, hogy nem a film kezdete előtt van több reklám, hanem
mondjuk az első blokknál, az húszperces.
BERKINÉ: Milyen
reklámtudós lettél!
SZABÓNÉ: Na hallod…! Egy:
a hüvelygombára nagyon haragszom, hogy vacsora közben is azt kell nézzem…
BERKINÉ: Miért nem
kapcsolod el?
SZABÓNÉ: Szörfözgessek…?
Akkor meg lemaradok mire méltóztatik elkezdeni. Egyébként meg nem tudom mikor
van! Mondom, nem kezdik pontosan.
BERKINÉ: Hát, persze
neked majd bejelentik, mi?
(bemondó-hangon) Szabóné, drága, megkérjük, hogy most menjen ki vécére,
mert következik néhány tampon, maga meg már nem célközönség!
SZABÓNÉ: Vicces… Miket
tudsz te! Célközönség!
BERKINÉ: Látod!
SZABÓNÉ: Kettő: Én még
mindig ott tartok, hogy cipőt a cipőboltból. Ha nekem cipő, vagy fogpaszta
kell, majd én eldöntöm, hogy milyenre van szükségem. De ne a tévé mondja meg.
Pláne ne, ha filmet nézek.
BERKINÉ: Zsuzsa, ezeket
nem neked csinálják!
SZABÓNÉ: Jó, jó, de én
nézem!
BERKINÉ: Az emberek nem
tudják eldönteni mi a jó nekik.
SZABÓNÉ: Veszem észre!
BERKINÉ: Na, látod!
SZABÓNÉ: Lassan indulnom
kellene.
BERKINÉ: Hová
sietsz?
SZABÓNÉ: Tényleg oda.
BERKINÉ: Hova oda?
SZABÓNÉ: Randevúra.
BERKINÉ: Tényleg, mondtad
is. De azt hittem, csak hülyéskedsz.
SZABÓNÉ: Mikor
hülyéskedtem én?
BERKINÉ: Számoljam?
SZABÓNÉ: A süteményeket?
Lássuk csak… (Úgy tesz, mintha számolna)
BERKINÉ: Lökött vagy!
SZABÓNÉ: Enélkül nincs is
értelme!
BERKINÉ: Na, de semmit
nem árulsz el?
SZABÓNÉ: Miről?
BERKINÉ: A lovagodról.
SZABÓNÉ: Ó, kicsikém,
nem. Mégpedig azért nem, mert akkor nem teljesül. Babona, tudod. De te leszel
az első úgyis, akinek elmondom majd.
BERKINÉ: Megtisztelő.
SZABÓNÉ: Hát, kinek
mondja el az ember, ha nem a kebelbarátnőjének. Amikor már el lehet.
BERKINÉ: De vallj meg
nekem valamit Zsuzsa!
SZABÓNÉ: Micsodát?
BERKINÉ: Lovagunk konkrét
személy, ugye?
SZABÓNÉ: Hogyan kérlek?
BERKINÉ: Létező valaki?
SZABÓNÉ: Persze, persze.
BERKINÉ: Jól van, nem
faggatlak tovább. Úgyis megmondod, ha akarod!
SZABÓNÉ: Úgyis!
BERKINÉ: (hirtelen eszébe jut valami) Jaj,
Zsuzsa!
SZABÓNÉ: Na!
BERKINÉ: A zsúrkocsim
nincs nálad?
SZABÓNÉ: Dehogyisnem!
Majd hozom!
BERKINÉ: Akkor tényleg
ott van!
SZABÓNÉ: A beszkárton nem
cipelek én semmit!
BERKINÉ: No, majd a
Danikát egyszer érte küldöm! Lényeg, hogy megvan.
SZABÓNÉ: Persze, ott van
nálam. Mindig eszembe van. Csak aztán mégis mindig villamossal jövök hozzád.
BERKINÉ: Danika elhozza
majd!
SZABÓNÉ: Persze, csak
telefonálj, hogy mikor jön. (szedelőzködik,
indulni készül)
BERKINÉ: Jól van.
SZABÓNÉ: (nézegeti a
falon a képeket, noszalgikusan, sóhajtva mondja) Jaj, Andriska! (odamegy a pianinóhoz, kezébe veszi Berki
András fényképét) Tudod, ő nekem Andriska!
BERKIGNÉ: Igen. Tudom.
SZABÓNÉ: Tudod, sokszor
elgondolkodom, mi lenne, ha élne? Vajon mit szólna világhoz? Mit mondana erre a
zűrzavarra?
BERKINÉ: Zsuzsa, ne
drámázz!
SZABÓNÉ: Hány éve is?
BERKINÉ: Júliusban volt
tizennégy.
SZABÓNÉ: Már tizennégy?
BERKINÉ: Igen.
SZABÓNÉ: Hiányzik. Az a
rend és a csend.
BERKINÉ: Hogyan mondod?
SZABÓNÉ: Az a rend és
csend. Amit képviselt. Meg a józanság.
BERKINÉ: A
tisztánlátása…? (sóhajt) Igen.
SZABÓNÉ: És a kedvesség,
meg lazaság.
BERKINÉ: (csodálkozva) Lazaság?
SZABÓNÉ: Igen az. (végig simítja a kezét a pianinón) Nem
is szoktál rajta játszani?
BERKINÉ: Nem.
SZABÓNÉ: Na, mentem. Mert
tényleg elkésem. Puszi, puszi.
BERKINÉ: Várj! Vasárnap
délben, mit csinálsz?
SZABÓNÉ: (ajtóhoz ér, megfordul) Mit csináljak?
BERKINÉ: Ebédre hívtam
Irént.
SZABÓNÉ: Irént? Jó ötlet.
BERKINÉ: Gondoltam
találkoznál vele…
SZABÓNÉ: Az is jó ötlet.
BERKINÉ: Elég, ha délre
jössz.
SZABÓNÉ: Jövök... Pá és
köszönöm! (kimegy)
(csörög
a mobiltelefon, Berkiné a pianió tetején keresi, aztán rájön, hogy hol látta
legutóbb: felemeli az újságot, nyúl a távirányítóért, füléhez teszi)
Ez nem az! (visszadobja az asztalra, felveszi a valódi
telefont)
(a
készüléknek) Itt vagy! Ha… (Nehezen tudja felvenni)… Na..! Hal… (Megint nem sikerül, egyre dühösebb, ezért kiabálva kezdi) Halló!
Te vagy az? Nem üvöltöttem…, csak nem bírtam felvenni… tudod, hogy nem szeretem
az ilyen vackokat..! Te vagy az...? Nem
tudtam, hogy ki lehet. Hogy hol...? Hát,
akkor miért nem jössz fel? Dehogy alszom még ilyenkor! Fenn vagyok! Kulcsod van
ugye, Danikám? Na, jól van!
(kinyomja
a mobilt, asztalra teszi, felkel)
(Kulcs
csörgése hallatszik az előszobából)
Na, máris?
DANI: (Belép. 22 éves. Divatosan öltözködik, több helyen kivágott
világoskék farmert visel és mintás pólót. Fülében headset – füles -, amt kivesz
és a nyakába akasztja) Szia Nagyi!
BERKINÉ: Danikám!
Hogyhogy ilyen gyorsan?
(megpuszilják
egymást, lehuppan egy fotelbe)
DANI: Már benn voltam…
BERKINÉ: Akkor egyszerűbb
lett volna, ha csak bejössz, nem?
DANI: Mizu van? Jól vagy?
(a poharakra néz) Ünnepeltél? (közben telefonját nézi, nyomkodja. A
kapott messenger üzeneteken néha elmosolyodik.)
BERKINÉ: Itt volt a Szabó
Zsuzsa néni. Köszönteni.
DANI: Mert? Midet
köszöntötte?
BERKINÉ: A névnapomat.
DANI: De hát az,
karácsonykor van!
BERKINÉ: Neki aztán
mondhatod… De mesélj, mi van veled? Egyetem?
DANI: Jajaja. Bejárok.
Sok a vizsga. Mindig van mit. Mellette meló. Nyomom.
BERKINÉ: Nyomod? Látom.
DANI: Jaa, nem azt. Hát,
keresek is. Kell a lóvé.
BERKINÉ: Hát azt kell…
Hol is dolgozol? Anyád pedig mondta.
DANI: Benn az egyetemen.
Scannelek a Doktori Iskolának.
BERKINÉ: Mit csinálsz?
DANI: Áá! Ez olyan kábé…
hogy mondjam,… az olyan, mint fénymásolás, csak számítógépen.
BERKINÉ: A lényeg, hogy
van munkád! Danikám, eszel egy kis süteményt?
Dani: Van süti? Hát
persze.
BERKINÉ: Maradj csak,
hozom. (fiatalosan kel fel a fotelből,
rácsap Dani térdére, kimegy a konyhába)
DANI: (hirtelen felkel, odamegy és a falon lévő
fotókat nézi,
az
egyiken végigsimítja a kezét, majd pedig, böngészni kezdi a lemezeket)
BERKINÉ: (kistányéron hozza a süteményt, lerakja az
asztalra, majd leül). Ez már az
utolja.
DANI: (visszamegy, leül, eszik) Jobb is igy
barack nélkül… (még egyet harap)
BERKINÉ: Honnan tudod,
hogy barack volt rajta?
DANI (elpirul) Öö… A tévében láttam… Miért, az ilyeneken nem barack
szokott lenni?
BERKINÉ: De, de.
DANI: (Megnyalja az ujját, befejezte az evést)
Köszi, Nagyi! Ez finom volt!
BERKINÉ: Egészségedre!
DANI: Most megyek is…
dolgom van… (feláll, elindul)
BERKINÉ: Máris..? Akkor
várj csak! Várj!
(kimegy
a konyhába, Dani a telefonját nyomkodja szüntelenül, mosolyog a
messengerüzeneteken, majd csörömpölés hallatszik a konyhából, Berkiné
visszajön, kezében pénztárcával, amiből kivesz egy kettőbe hajtott tízezrest) Tessék,
ezt tedd el!
DANI: De Nagyi!
BERKINÉ: No, tedd csak!
Úgysem voltál locsolkodni!
DANI: Hát, köszi… de én
nem ezért!
BERKINÉ: Tedd csak el!
DANI: (Bedugja a fülest. Ad egy puszit Berkinének)
Akkor megyek is… Talizunk majd..! Csáó..! És köszi!
(kimegy,
majd halljuk a kulcscsörgést)
BERKINÉ: Vigyázz magadra!
Nagy lett… Milyen gyorsan
felnőtt... Milyen gyorsan.
(kiviszi
a tányért és a maradék süteményt a konyhába, vízcsobogást hallunk, elöblíti)
Kész férfi… Kész férfi…
(Halljuk,
hogy a szomszédban lehúzták a vécét.)
No, hazaértek Krampácsék!
(Kalapácsolás,
flexelés hangjai a szomszédból, ránéz a faliórára.) Kezdődik!
Ma este is tatarozás lesz? Már úgy hiányzott… Na, várj csak!
(Odamegy
a tévéhez, bekapcsolja. Aztán kezébe veszi az asztalon lévő távirányítót és
felhangosítja a készüléket, majd kapcsolgatni kezdi a csatornákat. Kapcsolgatás
közben ilyeneket kommentál: láttam…, láttam…,
szerencsétlenek…, ezt ne…, itt is a gyilok… ezek meg most, hogy is… ez most
melyiknek a melyikje… ne… nem igaz)
ANGI (a tévétől nem halljuk, de közben belép, vékony, fáradt, szemüveges, 55
éves nő, farmerban, sportcipőben, dzsekiben, két nagy szatyorral) Szia…
Anyu, csak én vagyok…. Szia!
BERKINÉ: (most veszi észre, leteszi a távirányítót) Hát
te?
ANGI: Már megint hangos. (Mondja és egyből megy a szatyrokkal a
konyhába. Nem néz sehová sem. Átrohan.)
BERKINÉ: (lehalkítja) Nem is hallottalak jönni…
Danika most ment el.
ANGI: (konyhából kiabál, közben pakol) Itt
volt?
BERKINÉ: Itt volt… No,
nem olyan sokáig. (kimegy ő is a lánya
után. Félig látjuk csak.) Nem futottatok össze a lépcsőházban?
ANGI: Nem.
BERKINÉ: (csodálkozva) Nem? Hogyhogy nem?
ANGI: (kijelentőn) Nem. Anyu, betettem
mindent. Hoztam húslevest. Van pörkölt, meg káposzta a mélyhűtőben.
Az kibír néhány napot.
Sztrapacska jénaiban. Annyit vegyél ki, amennyit megeszel.
BERKINÉ: Jól van, jól
van.
ANGI: Ebben a pirosban...
Figyelj csak. Ebben pedig gombásragu... ezt edd meg holnap ebédre, mert van
benne egy kis tejszín. Tejfölöd van?
BERKINÉ: Van.
ANGI: Jó, mert azt nem
hoztam. Sütöttem lapcsánkát.
BERKINÉ: No…! Remek!
ANGI: Ennyi. Megyek is. (kijönnek a konyhából, Angi siet)
BERKINÉ: Ennyire azért ne
siess!
ANGI: (megáll, háttal a falon lévő fotóknak, hogy
véletlen se lássa az apját ábrázoló fotókat, úgy mondja) Mennem kell, anyu.
Majd jövök.
BERKINÉ: Várjál már
kislányom! Nagyon le vagy harcolva.
ANGI: (meglepően) Harcolva? (valami véres erőszakos krimi megy) Miért
nézel ilyeneket…?
BERKINÉ: Nem nézem, csak
ez megy.
ANGI: Kapcsold ki. Szia
anyu! (El.)
BERKINÉ. Jó, persze… (maga elé) Tudod is te… (hangosan)
Szia… Szia Angi. És köszönöm…
(kulcscsörgés
hallatszik)
Gyors egy család! (Visszaül a tévé elé, felhangosítja, nézi. Ismeretterjesztő
film megy a buddhizmusról. Szobrokat látunk, távol-keleti tájakat. A narrátor
tagoltan, érdeklődően beszél.)
(Csörögni
kezd a bakelittelefon, lehalkítja a tévét. Felveszi a telefont)
Hálló, Berki lakás.
Kicsoda...? Ja, Zsuzsa, te vagy az…? Hát nem hallak, recsegsz… Hogy sikerült a
randevú..? Hogyan…? Nem volt ott..?
Hogyhogy nem volt ott..? Elképesztő…! Nem ment el? Vártál, de semmi? Ó,
szegény!...! De miért zihálsz...? Ja, hogy nálad meg rossz a lift… Most értél
fel… értem… Itt? Semmi. Itt semmi…
Besötétedett… De gondolom már Gazdagréten is... de hogyhogy nem ment el…?
Elképesztő! De biztos, hogy mára beszéltétek meg? Igen? Értem én… Azazhogy nem…
Nem is üzent, hogy nem megy? Hátha közbejött neki valami… Nem? Ja, hogy megvan
a száma és hívtad, de nem vette fel? Hát, akkor lehet, hogy tényleg közbejött
valami neki… Ja, hogy nincs olyan szám...? Hamisat adott meg? Ó… látod… Ó,
szegény Zsuzsa… Na jó… Itt..? Itt semmi… Ja, nem…. de… volt itt a Danika…
február óta először… nagyon megnőtt… nagyon.… dolgozik… igen… Kicsoda? A
szomszédasszonyod? Tudom, hogy nem érdekel a saját randevúd… Tudom, hogy azért
hívtál, hogy ezt elmeséld…! Ismerlek.. Meséld csak… Nem, nem tartasz fel… már
Angi is volt itt, mondhatod… Milyen? Hogyhogy milyen? Hát, nyúzott, mint
mindig… Az... No, de mi van a szomszédasszonyoddal? Kórházban…? Mi történt…?
Nekiesett a szekrénynek...? A válla…Ó..! Az nagyon fáj… Az sokáig fáj…
Megröntgenezték neki..? Igen? És..? Eltört, mi? Gondoltam... Ó, szegény!
Persze… persze… igen… Nem nyugodott, ezért elment egy másik doktorhoz… Igen…
Aki meg megállapította, hogy csak ficam!
Kitaláltam? Hát, igen… Ilyenről hallottunk már… Az orvos is ember… mégis
sokan elfelejtik ezt… Nem védem, én senkit se védek. Csak mondom, hogy van
ilyen… Elég egy hajszál… a felvételen egy hajszál… és már más a diagnózis…
igen… az orvos sem isten… hát, hogy a fenébe ne..! Mégis sokan azt hiszik! Persze… Igen… Akkor mit csináltak most
vele..? Hogyhogy kivel? A szomszédasszonyoddal? Felkötötték a karját…. Tudom…
Igen… olyan nálunk is volt… Hogyne… volt a gyógyszertárban… tudom… Igen… Fájni
fog még neki sokáig… de legalább nem tört el…
(kulcscsörgés
hallatszik az előszoba felől)
Értelek én… Értelek…
Igen… Ó...! Jobbulást neki…
(meglátja
Skultétynét az ajtóban)
Jobbulást kívánok!...
Most leteszem, mert jött valaki… Leteszem… Majd elmondom…Szia Zsuzsa… Szia
BERKINÉ:(megállapítja) Egészen besötétedett...
Szia Terikém. Mi járatban?
SKULTÉTYNÉ: (bejön, abban a ruhában, amiben az elején) Évikém,
megy nálad a tévé?
BERKINÉ (mutatja) Hát, nem megy az sehová,
láthatod. De működik!
SKULTÉTYNÉ: Nálunk semmi.
Az uram már akart telefonálni, csak mondtam neki, hogy előbb megkérdezlek
téged. Feljöttem, és megkérdeztem.
BERKINÉ: Nálam van.
SKULTÉTYNÉ: Van?
BERKINÉ: Van.
SKULTÉTYNÉ: Van.
BERKINÉ: Mi van?
SKULTÉTYNÉ: Akkor mondom
az uramnak… hogy… hogy van.
BERKINÉ: Mondd meg neki.
SKULTÉTYNÉ: (menni készül, de hirtelen megfordul)
Itt volt a Danika?
BERKINÉ: Ó, Igen. Kész
férfi lett.
SKULTÉTYNÉ: Azt
meghiszem… (éllel) Azt meghiszem…
Reggel jövök mosni. (el)
(Berkiné
nem érti, csóválja a fejét, tévézaj hallatszik, reklámok mennek, odamegy a
tévéhez kinyomja)
(csengetnek,
kimegy, kintről halljuk.)
BERKINÉ: Hajnika! Baj
van?
HAJNI: Bocsánat, nincs
későn?
BERKINÉ: Nem. Tessék
csak, tessék.
HAJNI: (jön, csinos, vékony, 33 éves, rövidhajú nő,
szoknyában, nem kihívó ruhában, táskával a vállán, halkan beszél, de jól
érthetően) Nem zavarok?
BERKINÉ: Tévét néztem…
meg Skultétyné volt itt. Mi járatban Hajnikám?
HAJNI: (előveszi a pénztárcáját, kivesz egy kettőbe
hajtott tízezrest) Visszahoztam, köszönöm szépen!
BERKINÉ: (Elveszi a pénzt, meghökkenve nézi.)
Nagyon szívesen! Nem kell már?
HAJNI: Tudja, most
megtehetem, hogy visszaadjam. Holnap meg már költözöm is.
BERKINÉ: No? Költözik? De
hát…?
HAJNI: Igen…
BERKINÉ: És hová? Vagy
hogy? Ilyen hirtelen?
HAJNI: Igen, vidékre. Nem
hirtelen. Ezt már régóta tervezzük. Csak most érett meg…. Vidéki lány vagyok,
nem vagyok pesti. Hazaköltözöm.
BERKINÉ: És hogyhogy
ilyen hirtelen? De jöjjön már beljebb, kedves. Üljön le, kérem.
HAJNI: Nem akarom én
feltartani. Csak a pénzt hoztam.
BERKINÉ: Nem tart föl…
HAJNI: (leül) És jól van Éva néni?
BERKINÉ: Igen, köszönöm.
Hol kopogjam le? (leül, asztal alá nyúl,
kisujjával felfelé kopog) Még magamnál vagyok… Gondolom… egyébként koromhoz
képest elég jól… igen… De meséljen, mi ez a költözés?
HAJNI: Találkoztam
valakivel… Egy gyerekkori jóbaráttal… amolyan iskolásszerelem volt a miénk…
most huszonegy év után találkoztunk újra… rám talált valahogy és eljött hozzám
többször vendégként… (lesüti a szemét)
tudja, hogy miből élek… és most hozzá költözünk le a gyerekkel… Tudja, Éva
néni, elegem lett Pestből, meg ebből a… ezt is abba akarom hagyni. Ma jött az
utolsó vendégem…
BERKINÉ: (nézi a pénzt, amit a kezében tart, aztán
elteszi) Igen… (zavartan) Igen...
Egy kis bort?
HAJNI: Köszönöm, nem.
BERKINÉ: (előveszi az ottmaradt üveget az asztal
alól) Egy picit, na!
HAJNI: Na jó. De Éva néni
is iszik, ugye?
BERKINÉ: Igen, persze… (tölt, előbb Hajni poharába, oda többet,
magának kevesebbet) Emlékszem, mikor én költözgettem… alig vártam, hogy
végre befejezzük…
HAJNI: Hát, én is alig
várom már…
BERKINÉ: Lehet, hogy
ezért is nem költöztem csak kétszer életemben… ötvenhét óta élek itt!
HAJNI: (csodálkozva) Ezerkilencszáz – ötvenhét
óta? Ez komoly?
BERKINÉ: Igen, mi voltunk
itt az első lakók!
HAJNI: A férjével?
BERKINÉ: Igen. Egy
másikba kezdtük, itt az utca végén. Az is ugyanilyen…
HAJNI: Hallottam, hogy
magának híres férje volt.
BERKINÉ: Hát… igen.
HAJNI: (a pianinón lévő fényképre mutat) Az ott
ő? Megnézhetem?
BERKINÉ: Tessék csak!
HAJNI: (feláll, odamegy, nézi) Sármos.
BERKINÉ: (ő is odamegy) Meg ezek is itt. Nézze! (a falra mutat)
HAJNI: Aham… A férje
zongoraművész volt?
BERKINÉ: Igen. Meg
zeneszerző.
HAJNI: Micsoda fotók…!
Micsoda művészek! Psota Irén… Anyukám kedvence...
BERKINÉ: Tényleg?
HAJNI: Sok szerepben
láttam én is. Sokszor hoztak fel a szüleim színházba.
BERKINÉ: Szép dolog is a
színház.
HAJNI: Kiskunlacházáról
gyorsan fenn van az ember Pesten. Szinte mindig a Madáchban lógtam.
BERKINÉ: Kiskunlacházáról
jött?
HAJNI: Igen, odavalósi
vagyok.
BERKINÉ: Én meg
Kunszentmiklósról…
HAJNI: (elkerekedik a szeme) Komolyan? Akkor
ezek szerint…
BERKINÉ: Igen… Bort? (visszaül a fotelébe, tölt)
HAJNI: De jó! Ezt nem is
gondoltam volna. (ő is visszaül, úgy
mondja) Hogy ezen a rideg és visszataszító lakótelepen találok egy földit.
BERKINÉ: Rideg és
visszataszító? Miért lenne az?
HAJNI: Jó… hát…
BERKINÉ: Nem lehet olyan
rideg és visszataszító, ha ilyen hosszú ideje itt élek.
HAJNI: Tényleg, Éva néni
mivel foglalkozott? Hol dolgozott? (iszik)
BERKINÉ: Gyógyszertárban.
Negyvenkét évig egy gyógyszertárban. Itt végeztem, mint gyógyszerész. Nem
akartam hazamenni, mert megtetszett ez a város. Akkor még élhető volt. Illetve
most is az, csak máshogy. Tetszett a nyüzsgés. Tetszett, hogy itt színes ruhákban
lehettem. Mert otthon nem lehetett. Pláne nem nekem, a református lelkipásztor
lányának. Tetszett, hogy itt szépnek érezhettem magam. Tetszett, hogy
versengtek utánam… Volt egy ismerősöm, aki beprotezsált egy patikába. Elkezdtem
dolgozni… és onnan mentem nyugdíjba.
HAJNI: És a férjével
hogyan ismerkedtek meg?
BERKINÉ: (nevet) Érdekesen. A Lakáshivatal
ugyanazt a lakást utalta ki neki is, meg nekem is.
HAJNI: Milyen hivatal?
BERKINÉ: Ja? Hát, a
Lakáshivatal. Azon keresztül lehetett csak lakáshoz jutni. Régen így ment…
HAJNI: Értem…
BERKINÉ: Úgy ismerkedtünk
meg. Aztán abból el kellett költöznünk. És ide már közösen jöttünk.
HAJNI: De jó! Ez olyan,
mint egy film…
BERKINÉ: Végül is, az
egész élet olyan.
HAJNI: (megissza a poharában lévő bort) Nekem
most mennem kell. Köszönöm a bort. (feláll)
Éva néni, vigyázzon magára! Köszönök mindent! Maga jó volt hozzám mindig!
BERKINÉ: (Kikíséri) Tettem, amit gondoltam!
HAJNI: Minden jót!
Vigyázzon magára! (el)
BERKINÉ: (visszajön, pakolászni kezd, készülődik az
alváshoz, kinyitja az erkélyajtót, szellőztet,
hosszú,
idegesítő füttyszó hallatszik, kiabálások, ordenáré üvöltözések,- hasonló, mint reggel,
részeg
csapat zaja, autóriasztó, egy mentőautó szirénája távolról szól, aztán egyszer
csak minden elcsendesedik)
BERKINÉ: Na végre!
(hirtelen
tűzijáték süvít, többfajta egymás után, fültépő robaj, villogás,
mint valami háború.
Berkiné becsukja az erkélyajtót, áll)
Függöny!
